Hogyan mondjam meg anyának, hogy férgeim vannak. A CZIGÁNYBÁRÓ


Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol, és eszelősen minden fűszálat teletűz ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról a nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.

Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hüsén, alszik, hanyatt a fűben, s arany felhő lebeg fenn, s ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!

Lába a sásszirom közt, alszik s derűs az ajka, mint beteg gyermeké, s álom mosolyog rajta, - óh Természet, melengesd szegény fázó fiút!

férgek és földrajzi nyelv férgekből származó glicerin

Tóth Árpád fordítása Nyolc nap nyűttem cipőm az országút kövében, Charleroi-ba így érkeztem végre meg. A Zöld Hordóban egy vajaskenyeret kértem és félig hidegen egy sonkaszeletet.

A zöld asztal alatt kinyújtottam a lábam jókedvűn. Néztem a tapéta gyermeteg ábráit. És egész nagyszerűnek találtam, hogy egy lány - szeme víg, a melle rengeteg - ez aztán, ez bizony a csóktól nem ijed meg!

Baudelaire - Verlaine - Rimbaud

Rónay György fordítása A barna bútorú ebédlő teli volt a firnisz és gyümölcs szagával, összeszedtem egy tányér nem tudom, miféle belga jót, békén elnyúltam egy öreg karszékbe, s ettem, s hallgattam derüsen: a toronyban ütött. Ekkor egy hirtelen roham, kinyílt a konyha, s már nem tudom, miért, a szolgáló bejött, pruszlikja nyitva volt, és félre állt a kontya.

Bölcsőmben is már gyermeked valék, s csipkém redőin a szűztiszta kék folt azt hirdeté, hogy gazdag lesz a lét. Később, hogy életembe vaksötét folyt, s nem leltem az utam nyomára még, jártam kiábrándulva, csüggeteg, nagy bús szemekkel téged néztelek. A többiek kotortak lenn a sárban, és lökdösődtek zsíros konc miatt, nem látva, hogy amott fönn napsugár van, s lenn a csatorna a szennytől kicsap. Tűrtem, reméltem, halk szavadra vártam, mint vétkező, de mindég hű fiad, lábam botolt és túrta a sarat, de hű szemem mindég rajtad maradt.

Jött, s a kisujja ott kapirgált tétován arca őszibarack, tej-vér-szín bársonyán, gyerekes fintor ült az ajka szögletében, pár tányért kedvesen mellettem lerakott, s mint aki tudja, hogy dukál neki a csók, suttogva odaszólt: "Ni, itt bibis a képem A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.

Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt, s nem álmodott még hejh! Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett. Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen. Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett. Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam szeptember estjein s a homlokomra lágyan mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt; rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át, térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

Tódulj, a tér szabad már! A lángtüdejü nap a szennyes utakon végigsikált, ahol úgy hemzsegett a barbár.

Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei

Szent Városunk ime, elnyúlik nyugaton! Hát rajta! Már a tűz mindenfelé joházik!

  1. Это нелегко и, уж конечно, неприятно, - но возбуждает.
  2. The Project Gutenberg eBook of A czigánybáró; Minden poklokon keresztül by Mór Jókai
  3. Mit kell tenni a pinwormokkal
  4. Paraziták levelei
  5. Наконец, насытившись пониманием того, что все это действительно реальность, он повернулся к своим спутникам.
  6. Paraziták tejtermékek

Nézzétek: itt a part - nézzétek: a körút, házaitok körül könnyű azúr sugárzik, melyet még a minap bombák vörösse dúlt! A döglött hogyan mondjam meg anyának dugjátok deszkavázba!

Eugén herczeg szétverte az egész hatalmas ármádiánkat; odaveszett minden ágyunk, zászlónk, még a vezéri «mundzukos» lófarkak is.

Csillan a szemetek: elmúlt a szörnyü nap. Ni, egy piros csapat a derekát riszálja: legyetek bárgyu, víg és rettegő vadak! Üzekedő szukák, kik a mocsokba faltok, kéjpaloták szava kiáltoz értetek!

Szabó Lőrinc összes versei

Fussatok, faljatok! Zihál az utcasarkok körül a kéjes éj: ti árva részegek, igyatok! És ha jő a fény bolond özönnel, és körülöttetek patakzó pompa reng, csak nem nyáladztok majd a borba holt közönnyel s némán, míg szemetek vak távolban mereng?

Когда Элвин появился, Хедрон как раз рассматривал одну из этих стенок. Она была покрыта тонкой мозаикой из разноцветных плиток, столь фантастически закрученной, что Элвин даже не попытался проследить ее детали. - Взгляни на эту мозаику, Элвин, - сказал Шут. - Не замечаешь ли ты в ней чего-то необычного. - Нет, - признался Элвин после краткого ознакомления.

Zabálj, a szépfarú istennő örömére! Hallgasd a böfögők szívszaggató jaját! Hallgasd, hogy ropja kinn a hörgő, lázas éjbe a bamba meg a vén, a szolga meg a báb! Ti moslékos szivek, ti undok, ronda szájak, büdös lehelletek, hajrá, előre csak! Bort, bort, a nemtelen mámorok asztalára! Gyalázat marta fel, ó, Győztes, a hasad! Táguljon orrotok felséges undorokra, nyűtt tarkóizmotok vad méreg járja át, míg kulcsolt kezeit csúsztatva nyakatokra: "Gyávák, tomboljatok!

Mert lám a büszke Nő forró ölébe ásva, sikoltó görcseit szorongva lesitek, becstelen magotok szégyenét fojtva meg! Vérbajos kóklerek! Leráz ő titeket, harapós rothadók; s míg loccsant beleken holt öletek siratva, forrón esengtek ott a pénzetek után, szégyenetek fölött zord ökleit mutatja a harcok terhese, a vörös kurtizán!

S ha e zord tánc után kiálltak már bokáid, Párizs, és átveri a kés a szívedet, és hogyan mondjam meg anyának, s derűs szemedben még sokáig ott csillog szeliden a rozsdás kikelet, ó, félhalott falak, ó, sok-fájdalmu város, sápadt szinedre tár ezer vidám kaput jövendőd, arra néz orcád és büszke páros kebled, te szent, akit megáldott már a Mult. Frissé elektrizált husod vad kínra retten, s a szörnyü életet megújra kortyolod, ólomszín kukacok nyüzsögnek ereidben, és tiszta vágyadon jégcsapos ujj csoszog!

A Haladás lelkének úgysem árthat az ólomszín kukac - a vámpirok raja sem vájta ki szemét a kariatidáknak, s kék lépcsőket mosott szent könnyük aranya. Bár téged iszonyú így elgyalázva látnom, s bár várost bűzösebb fekéllyé soha még nem rothasztottak e viruló szép világon - a költő vall neked: Szép vagy te, csodaszép! Orcád hogyan mondjam meg anyának szentelő orkántól lett sugáros; az erők iszonyú bozsgása fölemelt; forr míved, a halál dörög.

hogyan mondjam meg anyának, hogy férgeim vannak

Választott Város! A siket kürt szivén gyűjtsd meg a harci jelt.

A CZIGÁNYBÁRÓ

A Költőből zokog a Rongyosok siráma, a Fegyencek dühe, Kivertek sikolya, sugaras vágya mind korbács a Nők husára, szökdelnek sorai: "Becstelen! Kardos László fordítása A gyermek homloka ha rőt nyommal rovátkos, s kínzottan a fehér hab álomért eseng, két nyurga és szelíd lánytestvér lép az ágyhoz, áttetsző ujjukon ezüst köröm dereng.

Ablakhoz ültetik, mely szélesen kitárva, s hol a kék levegő füröszt egész csalit virágot, s dús haján, melyre szitál a pára, járatják vad, finom, becéző ujjaik. Ő hallja, hogy dalol lélegzetük, amint lágy, hosszú, növényi és rózsás mézet virít, és néha megszakad, ha szisszenőn beszívják ajkukról nyálukat, vagy a csók vágyait. Hallja, az illatos csöndben hogy rebben ében pillájuk; s villamos, lágyujju két kezük királyi körme közt, gyöngyszürke közönyében szenvednek pattogó halált a kis tetük.

A lustaság bora hullámzik rajta végig. Halk harmonikaszó, tombolni tudna bár: a gyermek érzi, hogy amint lassan becézik, úgy forr s apad szivén a vágy, hogyan mondjam meg anyának már! Rónay György fordítása Hogy jöttem lefelé a halk és hűvös árral, a vontatók sora egyszerre elmaradt: versenyt nyilazta egy hajrázó indián-raj festett karókra vert, meztelen-húsukat.

Nem gondoltam velük - s azzal se, tág ölemben angol gyapot pihen vagy belga búza ring, a vontatók jaja hogy elcsitult fülemben, vitt-vitt a vén folyó kényem-kedvem szerint. S a téli, tébolyult hullámok zord dagályán robogtam siketen, mint gyermekagy, tova!

Viszketés rejtőzködő féregpeték a végbélben - Youtube

A tenger vihara fölszentelt tíz vad éjen, kis táncos parafát, könnyű hab kénye vitt az örök temetőn, a hömpölygőn, a mélyen, s nem bántam már a part hunyorgó fényeit.

Mint gyermekajkon a borízü alma húsa, a zöld lágy lé befolyt fenyő-bordámon át, a kormányrúd levált, s lemállt a horgony gúzsa, s hab mosta kék borok és hányások nyomát.

hogyan mondjam meg anyának, hogy férgeim vannak

S azóta fürdök itt a tejszinűn derengő és csillagringató hogyan mondjam meg anyának dalaiban, a zöld azúrt iszom, hol néha egy merengő és mámoros tetem bús sajkaként suhan; s hol enyhekék habot hogyan mondjam meg anyának rőt csillámu napban a mámor fénye fest s halk rengés lágyogat, izzóbban, mint a szesz s a dalnál is vadabban erjesztve a fanyar és vérszin vágyakat. Villámmal dúlt eget és örvényt vak robajjal, tölcsért és áramot, mind láttam, és az est árnyát s amint riadt galambként száll a hajnal - s láttam, amit csupán fűlt fantázia fest.

Néztem már süllyedő, borzongó titku napba s láttam nyalábba nyúlt, alvadt violafényt, mely tündökölve dőlt hömpölygő fodru habba antik tragédiák merev korbféreg életciklusa zord hőseként. Álmodtam zöldes éj káprázó hómezőit, a tenger szemein csók volt az éjsetét, kerengő áramú, rejtelmes-új erő vitt, s hallottam sárga és kék foszfor énekét.

És hó múlt hóra, s én zátonyok közt robogtam a kergült csordaként torló hab taraján, nem bánva, máriás szirtfok ragyogó, roppant talpával tiprat-e a hörgő óceán? Megjártam Flóridát, a messzi mesetájat, láttam párduc-szemű, virágos testeket s a horizont alatt kék habban méla nyájat, s fölöttük ölelő szivárvány reszketett.

És mocsár fortyogott, és óriási varsán rohadt a sás között leviatáni hal, szélcsendben víz omolt, s hallottam, hogy a harsány örvény zuhog s mohón a messzi partba fal. Gleccsert, ezüstnapot, gyöngyházhabot s a barna öblök rémroncsait láttam s a hajnali parázs eget, s kigyót, tetvektől szertemarva, a görbe, mélyszagú fákról lehullani. S a gyermekeknek ó be boldogan mutatnám a kék s arany halat, mely zengve felszökellt.

Virágos habverés áldotta bús utam már, s a puha-puha szél hizelgőn lengni kelt. S a tenger - pólusok gyötörték hogy férgeim vannak unt világok - míg zsongó jajszava oly lágyan rengetett, özönnel szórta rám a sárga árnyvirágot, s asszonyként tűrtem én, térdelve reszketeg. S mint imbolygó sziget, ringatta renyhe testem a lármás, napszemű, szennyhullató sirályt. S ringattam néha holt tetemet, hogyha resten rossz láncaim között aludni hogyan mondjam meg anyának szállt Gondolkodó paraziták azok bordáimat a rongy hinár alázta, s madártalan terek üréig vert az ár, vizektől részegült roncsom ki nem halássza se fürge monitor, se lassu bárka már.

Baudelaire - Verlaine - Rimbaud : A romlás virágai (antológia)

Szállottam szabadon, ibolyafényü ködbe, s a mennyet fúrtam át, e bíborló falat, és most a nap-moha és azur nyála föd be: költőknek ritka és zamatos jófalat. S villamos-rája-rajt sodortam, és tolongott setét csikóhal is a balog tat megett, vad júliusi fény és izzó lángdorongok verték tölcsérbe fönn a sűrü-kék eget. Kit Behemót buja hogyan mondjam meg anyának hars poklához az orkán borzongató dühe ötven mérföldre vitt, én, örök bujdosó a kék ég horizontján, sajnálom Európa kivénhedt földjeit.

Fölötte meghasadt, mámoros menny terült! Jaj, ott bujtál-e meg, alvó aranymadár-raj az éjek mélyein, jövendő szent Derű? Igaz, sírtam sokat. Ugy elgyötört a hajnal, s minden hold szörnyü volt és minden nap sivár, és részeggé tömött a kéj kesernye. Jaj, jaj, csak szétrepedni már!

(antológia)

Csak elsüllyedni már! Ha vágynám vízre még az unt Európában, hűs tócsa volna az, setét és pici tó, hol bús fiucska ül az alkony illatában, s pillangóként libeg egy csöpp papirhajó Hogyan mondjam meg anyának már fürdetett hullámod, lusta tenger, kalmárként szállhat-e gyapottal révbe még?

Nem, nem! S a lobogók és lámpák dölyfe sem kell, nem állom már a mord hidak nehéz szemét Kardos László fordítása A parazita szanatórium testének tisztítása Á! Tóth Árpád fordítása Uram, ha dér ül már a réten, s a hosszan zengő estharang dületeg viskók közt alant szálljon az égből ide le a hollók kedves serege.